Világéletemben hosszú volt a hajam, a legrövidebb kb hatodikos koromban volt, és az is nagyjából hátközépig ért. Általában mindenki dicséri, hogy milyen szép hosszú hajam van, így arra gondoltam, hogy megosztom Veletek, hogy milyen árnyoldalai vannak egy popsiig érő hajzuhatagnak :-D
1. Hajgumi, hajcsat mizéria
Mivel nem csak hosszú a hajam, hanem még viszonylag vastag szálak is tarkítják, így nagyjából egyetlen kis csat sem képes összefogni, de ha esetleg találok végre egy jó erős hullámcsatot, biztos, hogy lába kél az összes hajgumimmal karöltve, legalábbis azoknak tuti, amik nem szakadtak el a második használat után.
2. Fésülködés
Bevallom nő létemre már szinte utálok fésülködni, mert mire végre kibogozom a hajam egyik felét, szinte kezdhetem is elölről a másik felével. És a legjobb, hogy 1-2 óra elteltével pedig nagyjából ugyan úgy nézek ki, mint fésülködés előtt.
3. Szájfény
Hát, nem véletlenül adtam túl az összes szájfényemen, vagy ragacsos rúzsomon, ugyanis egy kis szellő is képes gyönyörűen az ajkaimba tapasztani a hajam, majd tovább vándorolva szépséges vörös/lila/rózsaszín kondenzcsíkot húznak a lengedező hajszálak az arcom különböző területeire. A biztonság kedvéért mindig van nálam kis tükör, sosem lehet elég óvatos az ember...
4. Hajszárítás
Nos igen, ez alapjáraton egy bő fél-1 óra lenne, és ebben nincsen semmi kis extra formázás, csupán száraz lesz a hajam. Egyébként már úgy szoktam trükközni, hogy turbánban ülök 1-2 órát, és onnantól már csak kb 20 perc, mire megszárítom.
5. Hajformázás
Az előző pontból következik, hogy kivasalni, ne adj isten begöndöríteni plusz 1-2 órát vesz igénybe, így én bevallom őszintén, ilyeneket már nagyon rég nem csináltam, ahhoz legalább egy fél gyerekmentes nap kéne, hogy a megmosástól, a hajgöndörítésig meglegyek mindennel.... :-D Általában a szárításig jutok, és mivel nagyjából egyenes a hajam, és úgy ahogy beáll, illetve ilyenkorra már tuti késésben vagyok, csak úgy hagyom, aztán kész :-D
6. Alvás
Na ez az egyik legkritikusabb pont... kontyban nem jó, mert húzza a fejbőröm, és nyom a hajgumi. Fonatban szintén nyomja a hátam közepét a hajgumi, ha kiengedem, akkor pedig elszabadul a pokol... beleakad az ágyrácsba, rátekeredik a nyakamra, ráfekszem, és forgolódás közben kitépek egy csokorra való hajszálat, belemegy a számba, és persze nyáron szaunaként is üzemel.
7. Hajszálak, mindenütt
Ha már itt tartunk... hajszálak... mindenhol... hosszú, sötét szálak. Találkozhatunk vele a ház folyosóin vadnyugati kóróként hömpölyögve, a gyerekek pelenkájában, de még a csillárokat sem kímélik... komolyan fel nem fogom, hogy hogyan lehet ennyi hajam, ennyi felé... ráadásul még tagadni sem tudom, mivel én vagyok az egyetlen nő a családban :-D Egyébként a terhesség utáni hajhullás volt a legdurvább, többször eldugult a kád, és konkrétan az esti fésülködés után a hajkefémben maradt szálakból lazán kijött volna egy paróka....
8. Mások
Egyesek valamiféle megmagyarázhatatlan kényszert érezek, hogy fogdossák a hajam, egyszer csak a semmiből előtűnnek, és megragadnak egy tincset a " de szép hosszú hajad van " felkiáltással... No komment. A másik pedig, hogy sokan előszeretettel könyökölnek, ülnek, vagy fekszenek rá, kinek hogy kényelmes.
9. Kabát-sapka-sál-kapucni
Azon gondolkodtam, hogy sál helyet simán tekerhetném a hajamat is a nyakam köré, mert vagy eldugom a kabátom alá, vagy hullámokban lóg ki a kapucni, sál, sapka kombó alól, ami elég viccesen néz ki...
10. Arcmosás
Hát, eddig akárhogy próbáltam arcot mosni, a hajam egy része az esetek többségében biztosan vizes lett, de olyan is volt már, hogy fogmosás kellős közepés hagyott cserben hajgumim... csak annyit mondok, hogy utána mehettem hajat mosni.És ha már itt tartunk, kiengedve a kajákba is előszeretettel lóg bele, a levesek, és moziban a nachos szósz a kedvencem :-D
Egyébként többnyire szeretem, hogy hosszú a hajam, mert már önmagában megmosva és simán kiengedve is tök látványos, illetve nagyon nőiesnek tartom. Két terhesség és szülés sem tudott rávenni, hogy levágassam, pedig a gyerekek is előszeretettel használták indának, meg ilyesmi... Viszont egyik délután, mikor készülődtem egyszer csak elegem lett abból, hogy már nem bírom kordában tartani, és hogy valami extra frizurát készítsek magamnak, legalább plusz 2-3 órát kell rászánom az alvásidőmből, ami nagyjából azzal lenne egyelő, hogy nem alszom... :-D
Szóval bevallom, most nagyon erősen gondolkodom rajta, hogy levágassam, mondjuk vállig érőre. Szerintetek jól állna? Vagy megbánnám rögtön? :-D
Itt is követhetsz :-)
Képek forrása: pixabay
Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!
Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GGy 2018.04.04. 09:02:41
Le ne vágasd! :)))
Pet1988 2018.04.04. 09:02:43
Euscorpius Hungaricus 2018.04.04. 21:42:42
Illetve, amikor a nagymama megjegyzi, hogy: "Miért nem hordod kiengedve a gyönyörű hajadat?", akkor arra csak egy hangtalan "bazdmeg" a válasz.
Nem szereti már, szerintem rövidesen megszabadul tőle. Most még győzködi magát, meg az anyját is, mert valóban nagyon szép.