10 hajápolási tipp - Így ápold otthon a hajad

hajpakolas_tojas_1024-x-576.jpg

Arra gondoltam, hogy a mostani bejegyzésben összegyűjtök nektek pár saját tapasztalat alapján nyugvó hajápolási tippet. Igyekeztem olyanokat összeszedni, amit nem olvashattatok már hatszázszor, mint vágasd rendszeresen a hajad és szedj vitaminokat, mert ezeket tényleg sokan, sok helyen leírták már. Persze biztos nem lesz minden újdonság, de azért bízom benne, hogy találtok majd pár hasznos tippet :-)

1. A vizes haj a legsérülékenyebb, így sose dörzsöld össze a törölközővel, csak óvatosan itasd fel a víz nagy részét vele.

2. A helyes sorrend: Először használd a sampont, majd még egyszer a sampont, utána a pakolást, végül pedig a balzsamot. Pakolást természetesen nem kell minden alkalommal, szerintem kb. két hetente elég. Az a legjobb, ha felvitel után egy zuhanysapkába majd pedig egy törölközőbe zárod a hajad a fejed tetején, mert a melegben jobban kifejti a hatását, legalább 10-15 perc kell neki minimum, majd öblítés, és jöhet a balzsam. 

3. Lehetőleg ne forró vízzel mosd meg hajad, mert ez szintén nem tesz jót neki, és roncsolja a hajszálakat. 

haj.jpg

4. Tévhit, hogy minél többször mosol hajat, annál jobbat teszel vele. A legideálisabb, ha hetente egyszer mosol hajat. 

5. Váltogasd a hajápolási termékeidet. Ha van pár, ami bevált, akkor azokat használd felváltva, nekem ettől mindig megújul a hajam. Azt tapasztaltam, ha több egymást követő alkalommal is ugyan azzal mosok hajat, a végeredmény sokkal laposabb lesz, kevésbé lesz friss a hajam, és hamarabb is zsírosodik. 

6. Próbálj ki időnként házi hajpakolásokat is, kísérletezd ki, hogy melyik válik be a legjobban számodra. Tojássárgája + olíva olaj, méz, banán... stb. 

Hajápolás felsőfokon: használj tojáspakolást! | nlc

7. Ne száríts egyből hajat hajmosás után. Én mindig úgy csinálom, hogy miután megmostam, teszek egy kis hajolajat, és gubancolódás elleni spray-t a hajamra, majd óvatosan betekerem egy törülközőbe, és csak akkor szárítom meg, ha már csak épp hogy nedves. Így a szárítás maximum 5-10 percet vesz igénybe, ezzel így kevésbé roncsolom a forró levegővel, és a szárítási idő is jóval lecsökken. 

8. Próbálj meg minél kevesebbet nyúlkálni a hajadhoz, és ne is fésülgesd folyton, mert különben sokkal hamarabb lesz zsíros.

9. Ha formázni szeretnéd a hajad, akkor a legkönnyebben közvetlen a hajszárítás után fogod tudni. Nekem ha van este még pluszban időm bíbelődni a hajammal, akkor szárítás után szoktam befonni, vagy puha csavarókat teszek bele, és reggelre elképesztő hullámokat kapok. Tehát ne a vizes, nedves hajad fond, csavard be, hanem a száraz, még meleg hajad.

10. Ha pedig szárítás után már rögtön kéne valami jó frizura, de még nem bánsz olyan jól a körkefével és nincs is annyi időd, én azt szoktam csinálni, hogy lehajtom a fejem, és így szárítom a tövét, hogy legyen egy kis volumene, az alját pedig folyamatosan csavargatom, és közben párszor kifésülöm, majd újra csavargatom. Ha megvagyok, csak felegyenesedem, elrendezem, és olyan, mintha besütöttem volna, szép loknikat kapok 5-10 perc alatt nagyon kevés energiával, ráadásul nekem több napig megmarad a hajamban a hullám, így mint a képen :-)

img_8367.jpg 

Remélem eltudtalak látni titeket pár hasznos tippel :-)

Itt pedig arról olvashatsz bővebben, hogy a zsíros hajjal mit lehet kezdeni.

A cikket a Notino támogatta

Még több tartalomért látogass el a facebook @anyakentisno illetve

instagram oldalamra is @anyakentinso

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr9115811460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja, hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. Úgy gondolom, hogy sokan képesek vagyunk a végletekig önfeláldozó életet élni, és teljesen háttérbe szorítani magunkat. Sokan már pár perc énidő miatt is lelkiismeret-furdalást érzünk anyaként, holott nem kellene. Az anyaság paradoxon módon a világ legnehezebb és legcsodálatosabb hivatása is egyben, azonban nem szabadna közben megfeledkeznünk önmagunkról sem. Sajnos én a saját káromon tanultam meg, hogy milyen az, ha nem szánok magamra időt, és szeretnék segíteni azoknak, akik hasonló dolgokon mennek keresztül.  Egy olyan helyet szeretnék teremteni, ahol az olvasóim Anyaként is Nők lehetnek, és az a célom, hogy egyre több édesanya tudjon magára és a párjára is időt szánni bűntudat nélkül. 

Tarts velem instagrammon is

Naptár

július 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31