Akik követnek tudják, hogy nagyon szeretek könyvesboltokban időzni, és új szerzeményekre vadászni. Így került a kezem ügyébe A királyi többes című regény, aminek a borítóján a szöveg egyből meggyőzött brit királyi család fanként, hogy nekem ez kell. "Ő csak egy vagány amerikai lány, eszébe sem jutott beleszeretni a brit trónörökösbe."

Első ránézésre arra gondoltam, hogy Harry és Meghan szerelmi életéhez lesz hasonló a sztori az amerikai szál révén, aztán a közel 500 oldal kisbetűkkel szedve elbizonytalanított. Az a sejtésem beigazolódott, hogy valóban egy igaz történetet színeztek ki, csakhogy nem a vörös herceg, hanem William, alias Nicholas, és Katalin, azaz Rebecca hosszú hosszú együtt töltött viszontagságos éveit meséli el a szerző páros, Heather Cocks és Jessica Morgan. 

A fülszöveg:

Rebecca ​Potter (Bex) sosem hitt a tündérmesékben. Ikertestvérével, Lacey-vel együtt élik a fiatal amerikai lányok hétköznapjait, habzsolják az életet, és hírnévről, vagyonról legfeljebb csak álmodoznak. Ám Bex egyszer csak varázslatos világba csöppen: ösztöndíjjal Angliába utazik az Oxfordi Egyetemre, ahol találkozik Nicholasszal, a fiatal walesi herceggel, az angol trón várományosával.

Talán Bex az egyetlen lány, akit hidegen hagy a fess királyfi – valljuk be őszintén –, először fel sem ismeri, ám szép lassan barátság, majd szerelem szövődik közöttük. Bex csakhamar a figyelem középpontjában találja magát, amire nincs felkészülve; sztorira éhes pletykalapok kísérik őket mindenhova, és kiderül, hogy a királyi család tagjának lenni nem is olyan könnyű és vidám feladat. Nem is szólva Nicholas sokkal inkább partiképes exbarátnőiről, miközben az alattvalók is inkább egy brit menyasszonyt látnának szívesen az ifjú trónörökös oldalán. Vajon van annyira erős kettejük szerelme, hogy túlélje a megpróbáltatásokat és ne vesszen el az udvari intrikák labirintusában? Megéri vajon Bexnek feladni a szabadságát és egyéniségét, hogy a mesebeli herceg felesége lehessen?

Természetesen nem minden szereplő valós, mások a nevek, sok a kitalált, továbbköltött, kiszínezett rész, de azért a fő csapásirány és a részvevők beazonosíthatóak. Kezdem az elejéről, spoiler mentes leszek, de aki ismeri a sztorit, nem fogja nagy meglepetés érni :-D A könyv borítója nekem nem igazán jön be, valahogy nem jön át rajta a könyv hangulata, sem pedig a mondanivalója. Valamint számomra a nevek többsége még gondolatban is kimondhatatlan és idióta hangzású volt. 

Az eleje kicsit csapongó, mert egyszerre több idősíkban is vagyunk, hol a múltban, hol a jelenben, a főszereplő, Bex meséli el a történéseket a saját szemszögéből. Bár mindenki tudja, hogy ő kicsoda a valóságban, mégsincsen a külsejéről semmilyen leírás, ami rettenetesen idegesítő. Nagyjából az 500. oldal végére megtudjunk, hogy nem szőke hajú, és vékony. A történéseket egyébként eltudom úgy képzelni, ahogy leírta a szerző páros, az oxfordi egyetemi éveket, a partizást, hogy milyen lehetett egy herceg baráti körébe tartozni, hogy hogyan lehetett elviselni sajtó folyamatos nyomulását, hogy miért kellett ennyit várni, hogy miért mentek szét egy időre.

Viszont valahogy nekem hiányzott a több belsőséges monológ, hogy valahogy jobban belelássak a főszereplő gondolataiba, érzelmeibe, és tetteinek a mozgató rugóiba. Számomra ez a rész hiányos volt, valahogy az emberi kapcsolatok nem voltak annyira komplexek és kidolgozottak, pedig egy 500 oldalas regényről beszélünk, ami kis betűkkel van szedve. Sokkal többet megtudtam a tivornyákról és angol ivási szokásokról, mint a két főszereplőnek a bensőséges kapcsolatáról, olyan hirtelen történt, nem volt sajnos felépítve rendesen a romantikus szál, ami ugyebár csak a lényeg lett volna.

Viszont a szerelmi légyottok nem voltak a könyvben részletezve, nem mondom, hogy nincsenek benne necces jelenetek, de olyan 70%-ban a jó izés határain belül mozgott, ami számomra nem utolsó szempont. 

Bevallom számomra Bex személye sem volt valami megkapó, nem hozott lázba, nem tudtam vele azonosulni, nem utaltam, de nem is szerettem, egyszóval kicsit uncsi volt a karakter. A regényben a valóságtól eltérően itt közrejátszik egy ikertestvér, akit már inkább tudtam néha utálni, és néha sajnálni. Időnként a herceg személyiségéből és komplex helyzetéből is látunk valamit, de ennek a kifejtése sem volt túlragozva. Diana és Károly szerepét is megoldották a könyvben, a walesi herceg ugyan olyan undoknak és kiállhatatlannak van kikiáltva, mint ahogy nagyjából él az emberek többségének a fejében. Diana szerepére meglepő megoldást találtak. 

A legjobban eltalált karakter egyértelműen Freddie volt, azaz Harry herceg. Ugyan én is csak a hírekből ismerem a vörös hajú fenegyereket, mint a legtöbb ember, de őróla teljesen eltudom képzelni, hogy a valóságban is ilyen, mint a könyvben. Vicces, pajkos, botrányos, de hatalmas szíve van. A sok hülyesége ellenére is őt szerettem meg a legjobban a szereplők közül. 

A könyv lezárása is érdekesre sikeredett, konkrétan egy nyitott kérdésbe torkollik az egész, amikért én személy szerint nem vagyok túlságosan oda, de azt sem mondom, hogy itt rossz volt. 

Szóval összességében azt kell mondjam, hogy mindezek ellenére nem volt rossz a könyv, könnyed olvasmány volt, pár nap alatt túl voltam rajta. Nem lesz újraolvasós regény, de azért jó volt belelátni egy kicsit jobban ebbe a bonyolult világba, megismerni egy ilyen szemüvegen keresztül is a brit királyi házat, még ha nem is sikerült mindent olyan jól eltalálniuk a szerzőknek.