A napokban látott napvilágot egy poszt az insta mamikról, ami úgy söpört végig az anyatársadalom internetes népén, akár egy vad tornádó, ami rengeteg indulatot, és feszültséget generált. Nekem nem célom egy újabb hangulatkeltő cikket írni, de úgy gondolom érdemes megvizsgálni ezt az esetet egy kicsit más szemszögből.

Elöljáróban, csak hogy mindenki értse, hogy miről van szó. Az ominózus cikket egy olyan nő írta, akinek nincsen gyermeke, mégis pontosan tudni véli, hogy mi zajlik le egy édesanyában, hogy hogyan is néz ki gyerekekkel az élet. Keményen szidja azokat az anyukákat, akik szépen megkomponált, idillikus képeket osztanak meg az anyaságról, miközben az valójában egy folyamatos koszban leledző állapot a szennyes és a pszichiátria között. Szerinte. Én azért egy kicsivel árnyaltabban látom a képet, lévén, hogy mondjuk van két gyerekem... 

Kezdjük az instagrammal. Először is, felnőtt emberek vagyunk, az alkalmazást mi töltöttük le a telefonunkra, mi használjuk, és mi nézegetünk vagy éppen nem nézegetünk rajta képeket. Az instagram eredeti célja szerint egy internetes fotóalbum funkciót tölt be, ahová a szép, vicces, kedves emlékeket feltöltheti az ember. Ha jobban belegondolunk, egy hagyományos fotóalbumba se a kupis lakás, a hatalmas adag mosatlan, és a bárányhimlőben szenvedő gyerek képe fog bekerülni. Szerintem jó, ha eleve így tekintünk rá, nem pedig úgy, hogy amit ott megosztanak az emberek, az a kő kemény valóság. (Nyilván mára ez már kevésbé egyértelmű, és természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy míg a fotóalbumot az látja, akinek te megmutatod, addig itt bárki, akinek engeded, hogy kövessen, de ez egy másik kérdés, csak gondoltam jó, ha tisztázzuk, mielőbb továbblépünk. Egyébként erről írtam is korábban, hogy én miért nem osztok meg a gyerekeimről képeket az interneten. )

Nem rég megkérdeztelek Titeket facebookon és és instagrammon is, hogy mit gondoltok az insta mamikról, inspirálnak, vagy frusztrálnak? És ahogy arra számítottam is, nagyon eltérő válaszokat adtatok. Én magam sem szeretem azoknak a személyeknek az instagramját, akik mindenáron be akarják mutatni a nagyvilágnak, hogy ők hestegtökéletesanyák hestegtökéletesfeleségek hestegtökéletesnők hestegénvagyokavilágközepe. És ahogy már sok esetben kiderült, ebből sajnos nem volt igaz az égvilágon semmi. A gyerekekkel annyi idő van eltöltve, ameddig elkészül a tökéletes insta kép, a bejárónő és a bébiszitter többet látja őket, mint a saját szüleik, akik csak megjátsszák a tökéletes házaspárt, valójában pedig ki nem állhatják egymást. Vannak, akik tényleg azzal próbálják kompenzálni a saját nyomorúságukat, hogy egy hazug képet mutatnak kívülre, és imádtatják magukat, amit egy idő után ők maguk is elhisznek, és csak akkor eszmélnek fel, amikor egyszer csak összedől a kártyavár, és kiderül, hogy semmi nem az, aminek látszik. Igen, sajnos sokan vannak, akik ilyen felszínes, bugyuta, és magamutogató életet élnek, és sajnos sokan el is hiszik, hogy ez a valóság. De azért szerencsére nem mindenki ilyen. 

És itt jövünk mi a képbe. Nem kell mindent elhinni, amit ott látnunk, vagy nem látunk. Attól, mert senki nem posztol róla, hogy naponta hányszor megy el wc-re, elhiheted, hogy attól még elment :-D Tehát ha valaki nem fotózza le a hegyekben álló mosatlan, még nem jelenti azt, hogy nincs is. Mi azért az égvilágon semmit nem fogunk tudni tenni, hogy aki idegesít, az hagyja abba amit csinál, mert minket zavar. Elhiheted, hogy valószínűleg pont kicsit sem fogja érdekelni. Az a helyzet, hogy NEKÜNK kell tenni ezért, méghozzá egy nagyon egyszerű módon: megnyomjuk az UNFOLLOW (kikövetés) vagy a MUTE (lenémítás) gombot. Aki frusztrál, idegesít, rossz érzéseket kelt benned, azt NE KÖVESD. 

Ezt nekem is meg kellett tanulnom, mert volt 1-2 illető, akitől konkrétan idegbajt kaptam, mert hazudik, mint a vízfolyás, még saját magának is. Aztán rá kellett jönnöm, hogy úgysem fog leállni, és aki nem játszik tisztességesen, valahogy, valamilyen úton-módon, de le fog bukni. Lenyugodtam, és szépen lenémítottam az illetőt, hogy ne is lássam. És tudjátok mit? Klasszisokkal jobban érzem magam, nem húzom már fel magam a hazugságain, és a idióta dolgain, egyszerűen likvidáltam és kész, nem foglalkozom vele, ergo nem is tud felidegesíteni.

Nektek is ezt tudom ajánlani, ha van bárki, aki zavar titeket, csúnyának, rossz anyának, rossz feleségnek érzitek magatokat, miután megnéztétek a posztjait, akkor kövesd ki, vagy némítsd le, de ne gyötörd magad, vele nem fogsz tudni mit kezdeni, de azért tudsz tenni, hogy Te jobban érezd magad a bőrödben! Értem én, ahogy akit sok ember követ, annak felelőssége is van (vagy kellene, hogy legyen) ilyen téren, de ne legyünk már mi se birkák, akiket csak úgy be lehet csapni és érzelmi hullámvasútaztatni. 

A másik dolog. Én követek több olyan édesanyát is instagramon, akik számomra igenis inspirálóak. És én szeretem nézegeti a szép képeket, ha azok őszinte bejegyzéssel párosulnak. Olyanokat követek a legszívesebben, akiknek szép és igényes galériája van, és/vagy nem teregeti ki a magánéletének minden percét, aki tud nekem adni, inspirál, és nem csak az unikornisos csillámpónis anyaságról tud beszélni, hanem beszámol a nehézségekről is. És ehhez én nem feltétlen várom el, hogy egy kupis-hányós, igénytelen kép kerüljön a szöveg fölé :-D Mert igen, át lehet esni a ló másik oldalára is... 

Én az a típus vagyok, aki örül, ha a szép pillanatok mellett a nehézségekről is szó esik, mert az anyaság tényleg nehéz, és olyan jó érezni időnként, hogy nem vagyok egyedül, nem én rontottam el, ez most így alakult, de jobb lesz majd! Szóval a lényeg, hogy ha már instázunk, akkor azt tegyük tudatosan, és ne sanyargassuk magunkat olyan feedek és emberek nézegetésével, akik nem visznek előrébb, mert az, hogy ő kirakja, hogy ő a hestegtökéletesség, az az ő dolga, de hogy azt észlelem-e, befogadom-e, magamra veszem-e, az viszont már az én felelősségem. És itt fontos megjegyezni, hogy fogadjuk el, hogy nem vagyunk egyformák. Amitől én kiborulok, az lehet egy másik embernek inspiráló, hiszen különböző élethelyzetekben vagyunk. Ezen fölösleges vitázni szerintem, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

És hogy így végezetül visszakanyarodjak az elejére. Nem gondolom, hogy az anyaság egy rózsaszín cukorbomba, de azt se, hogy ezek után húzzuk le magunkat a wc-n, szűnjünk meg létezni, járjunk szakadt cuccokban, és éljünk koszban, mert ha valahol rend van, vagy szeret az anyuka sminkelni, meg szép ruhákban járni, akkor tuti rossz anya, és azt a 15 percet is a gyerkőccel kellett volna eltölteni, amíg kisminkelte magát :-D Ez is butaság, az anyaság nem börtön. Fontos, hogy anyaként is nők maradjunk! Igen, vannak brutálisan nehéz napok, van, amikor estére már úgy nézek ki, mintha egy kukából másztam volna elő, és ölni tudnék 10 perc nyugalomért, de vannak olyan napok is, amikor simán kitudom takarítani az egész házat, rendbe tudom szedni magamat, mindezt egyedül, itthon a gyerekekkel. Az anyaság a világ legnagyobb és leghosszabb hullámvasútja, amiből nem lehet kiszállni, hozzá kell szokni :-)

Tehát összességben a lényeg, hogy azt enged be az életedbe, ami inspirál, motivál, hogy fejlődj, amitől jobban érzed magadat a bőrödben, mind a virtuális, mind a személyes térre vonatkozóan. Azokat a személyeket pedig távolítsd el az életedből, akik frusztrálnak, és rossz érzéseket keltenek benned, akik miatt kevesebbnek érzed magad. Hidd el, nem azzal fogsz pozitív változást elérni a saját életedben, hogy mások életén dühöngesz, vagy keseregsz. Az instagram lehet egy inspiráló hely is, ha tudatosan használod, ugyanakkor meg is keserítheti az életedet, és ez csak Rajtad múlik, hogy melyiket választod ;-)