A mai bejegyzésben egy újabb outfit posztot hoztam Nektek, amiben megmutatom, hogy miben voltam a tengernél, amikor kicsit hűvösebbre fordult az idő. Ugye mindenki arra számít, hogy a nyaralása során jó idő lesz. Mi is így kalkuláltunk, de végül úgy alakult, hogy 2-3 nap kicsit borult, esős idő volt. De szerencsére erre az eshetőségre is felkészültem, és eltettem pár vagány ruhát, amit a hűvösebb időben elő tudok majd kapni. A mostani posztban többek között egy szuper cuki inget mutatok meg Nektek, a mostanában nagyon menő paperbag nadrágból egy igazán szép darabot, és egy laza, nyárias overált.
Ez az ing hatalmas kedvencem lett, annyira bájos ezzel a sok-sok kis rajzzal, nagyon könnyű, kellemes viselet, betűrve, és kiengedve is jól néz ki, ráadásul az ing ujját is fel lehet tűrni. Tökéletes viselet a nyári, de picit hűvösebb estékre. Az anyaga minimálisan átlátszó, testszínű fehérneművel, vagy bodyval a legideálisabb. Itt a Bonprix-nél 36-38-as ruhák jók rám általában, ebből 36-osat rendeltem, teljesen jó volt.
Huh már ezer éve be akartam szerezni egy ilyen nadrágot, de eddig valahogy nem jött össze, de most :-D Nagyon tetszik ez is, nagyon jó az anyaga, szép a színe, és nagyon aranyos a derék része, különösen a masnis megoldás. A szára nem az a nagyon passzentos, de számomra így pont megfelelő. Nem térdesedig ki, vagy lesz túlzottan buggyos a nap végére, és nem is az a könnyen gyűrődős anyagú. Ebből 38-ast rendeltem, ami tökéletesen passzol, azóta is az egyik kedvencem. És a legjobb, hogy amellett, hogy most irtó divatos, hihetetlenül kényelmes is!
Na egy ilyen darab is már régóta a listámon volt, de eddig nem találtam olyat, ami úgy igazán tetszene. Ez viszont teli találat volt így elsőre, tetszik a színe és a mintája is, az anyaga pedig puha, rugalmas, légáteresztő. Nem trottyosodik, a térd résznél sem, pedig ettől tartottam egy kicsit. Irtó kényelmes, laza és divatos viselet. Mosásnál érdemes óvatosan bánni vele, mert kicsit összeugorhat, és a színe is mintha minimálisan kopott volna. Szerintem tökéletes darab egy nyaralásra, mert divatos, mégis rendkívül kényelmes viselet. Egyetlen hátránya, hogy a mosdóhasználat kissé körülményes benne...
Rendeltem még egy rózsaszín napszemüveget is, ami a képeken irtó jól nézett ki, legalábbis sokkal jobban, mint rajtam :-D Nem volt rossz, de nem is az igazi. Sajnos egyáltalán nem sötétít, ilyen rózsaszín insta filterben látni benne a világot, de legalább UV szűrős. Amit tök jó, hogy nem érzem, ha a fejemen van, tehát nem kezd el lüktetni a halántékom fél óra múlva, ha a frizurámba van illesztve, viszont ez az a tipikus hajkitépős darab, egyszerűen nem tudtam úgy kivenni, hogy ne szedjem szét a hajam és tépjek ki egy fél parókára valót belőle... Szóval kicsit ilyen se veled se nélküled a kapcsolatunk jelenleg...:D
Korábban már készítettem egy interjút a Perla ékszerek megálmodójával, ezúttal pedig magammal is vittem nyaralásra párat közülük, és szerintem tök jól feldobták az outfitjeimet, Nagyon tetszik, hogy ilyen élénkek a színek, és hogy ilyen modern, menő darabok.
Összességében nagyon elégedett vagyok a ruhákkal, és az ékszerekkel is, jelenleg a nadrág és az ing a legnagyobb kedvencem. Ha neked is vannak menő ruhadarabjaid, vidd magaddal bátran a nyaralásra, és ne felejts el az esetleges hűvösebb időre is bepakolni pár cuccot :-)
A ruhákat a Bonprix, az ékszereket pedig a Perla biztosította a számomra.
Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!
Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.