Én személy szerint szeretek filmezni, számomra az egyik legpihentetőbb kikapcsolódások egyike. Viszont nem vagyok mindenevő, megszoktam bizonyos kritériumok alapján válogatni, hogy milyen filmeket nézek, és hogy azok közül melyikek lesznek azok, amiket többször is szívesen megnézek. Szinte majdnem minden filmben van legalább 1-2 olyan jelentet, ami nem nyeri el a tetszésemet, de alapvetően jó filmnek tartom. Most szeretnék 4 olyan filmet megmutatni Nektek, ami nekem tetszett, és valamilyen módon kapcsolódik a divathoz. Biztosan ismertek már közülük párat, de hátha tudok újat is mondani :-)
Az ördög Prádát visel
Jó, tudom, mindenkinek ez a film jut eszébe először a témában, de pont ezért is kihagyhatatlan, tökéletesen bemutatja a divatvilág egyik kis szegmensét. Magát az "ördögöt" állítólag Anne Wintour ihlette, a Vogue hírhedt főszerkesztője, akit Marilyn Streep zseniálisan alakít. A történet egy ifjú írópalántáról szól, aki egy későbbi nívós munka reményében beáll egy divatlaphoz dolgozni, azonban fogalma sincsen, hogy valójában mire is vállalkozott. Vicces, romantikus, ugyanakkor kicsit kijózanító film is, ami bepillantást enged a divatvilág kőkemény valóságába, túlmutatva a milliókat érő ruhakölteményeken.
Coco Chanel
A film eredeti címe Coco avant Chanel, ami sokkal találóbb, ugyanis a film azt hivatott bemutatni, hogy Gabrielle Chanel-ből hogy lett egy milliárdokat érő divatház megálmodója és tulajdonosa. Megtudhatjuk, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeni a fiatal tehetségnek, hogy jött a képbe Karl Lagerfeld, és hogy hogyan megvalósította meg az álmait úgy, hogy közben mindenki örültnek nézte.
Egy boltkóros naplója
Ez a film egy divat őrült, gátlástalanul költekező ifjú lányról szól, akinek minden vágya, hogy egy híres divatlapnál dolgozhasson, de egy véletlen folytán egy pénzügyi magazinnál köt ki, ahol spórolási tippeket kénytelen adni sajátos stílusban. Természetesen a hatalmas ellentmondást nem sikerül sokáig titokban tartania. Szintén egy szórakoztató, vicces és romantikus alkotás tele drágábbnál drágább ruhakölteményekkel. A filmből még az is kiderül, hogy létezik külön Prada nyelv :-D
Öltések közt az idő
Ez egy kicsit kakukktojás a többihez képest, mivel ez valójában egy 8 részes mini sorozat. A történet egy rendkívül tehetséges spanyol varrónőről szól, akinek az élete korántsem úgy alakul, ahogy azt eltervezte. Az izgalmakat fokozza a spanyol polgárháború, és a második világháború kitörése, valamint a ruhaszalonnak álcázott kémhadiszállások. Szerintem nagyon izgalmas sorozat, és közben azt is megtudhatjuk, hogy hogyan működtek az akkori klasszikus divatszalonok.
Ti láttátok már valamelyiket? Ha igen, melyik a kedvencetek?
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.
Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!
Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.