Káprázatos eljegyzési gyűrűt csináltatott Harry herceg!

gettyimages-880161472-1511792375.jpg

Akik már egy ideje követik az oldalt tudják, hogy nem szoktam hírességekről írni, viszont ez alól kivételt képeznek a hercegnők, és hercegek, ugyanis én odavagyok minden érdekes és mesébe illő történetért velük kapcsolatban.

Mint azt mára már az egész világ tudhatja, hétfőn hivatalosan is bejelentette a Kensington-palota, hogy Harry herceg eljegyezte színész barátnőjét, Meghan Markle-t. Egyúttal már az időpontra is fény derült, ugyanis 2018 májusában fog sok kerülni a következő királyi esküvőre, méghozzá a windsori kastélyban. A pár tavaly ősszel kezdett ismerkedni, azóta mindenki kíváncsian várta, hogy vajon ő lesz-e a befutó. 

Igaz nem vagyok annyira besózva, mint Vilmos és Katalin esküvői előkészületeikor, viszont izgatottan követem nyomon most is majd az eseményeket, aminek az első látványos produktuma ez az gyönyörű eljegyzési gyűrű, melyben három négyzet alakú gyémánt ékeskedik, egy nagyobb középen, a két szélén mellette pedig két kisebb.

Az ékszert maga Harry herceg tervezte, és eképpen nyilatkozott róla a BBC-nek:

A gyűrű sárga aranyból készült, ez Meghan kedvence, a középen lévő nagyobbik gyémánt Botswanából származik, a mellette lévő két kisebbik pedig az édesanyám, Diana ékszer kollekciójából való, hogy biztosak legyünk benne, elkísér minket ezen az elképesztő utazáson.

Meghan meghatottan mesélte, hogy milyen sokat jelentett ez számára, mert Botswanához szép közös emlékek fűzik a herceggel, és bár sajnos nem volt alkalma megismerni Dianat, örül, hogy kapcsolódhat hozzá valamilyen formában. Szerintem ez annyira romantikus!

A gyűrű egyébként természetesen a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával készült, az értéke közel 14 millió forint, de az eszmei értéke meghaladhatja a 270 millió forintot is. 

Nekem nagyon-nagyon tetszik, annyira különleges és romantikus, és ha belegondolunk, még jobban is kitudja majd használni, mint Katalin hercegné a sajátját, ugyanis ennek a színvilága szinte mindenhez fog majd passzolni:-)

Forrás:townandcountrymag

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr1813397693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja az inspirálódás, és hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. 

Tarts velem Instagramon is!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása