Egyik titkos vágyam, hogy a hajam könnyen kifésülhető, gubancmentes, selymes és egészséges legyen, mindezt úgy, hogy a derekamig ér, és a gyerekek születésével sem voltam hajlandó levágatni. Ennek érdekében ki kellett találnom valamit, hogy a belekent nyálas kiflicsücskök, a kapaszkodónak használt copfom, valamint a terhességek utáni hajhullás után is vállalható kivitelben nézzen ki legalább akkor, ha kimozdulok otthonról. Nekem az alábbi 5 tipp szokott segíteni, hogy a megpróbáltatások ellenére is kimerjek lépni a házból sapka nélkül :-)
1. Megfelelő samponok és balzsamok - felváltva használva
Minden embernek más és más samponok és balzsamok jönnek be. Én szeretek kísérletezgetni, és azt vettem észre, hogy nekem az válik be leginkább, ha váltogatom a sampont és balzsamot, amit használok. Pár alkalommal használom az egyiket, aztán váltok egy másikra, és utána olyan, mintha felfrissült volna a hajam, sokkal könnyebben kezelhető lesz, aztán eltelik pár alkalom, és megint visszatérek a másikhoz. A balzsammal ugyan ez a helyzet. Persze az fontos, hogy eleve olyan sampont használjunk, ami a hajtípusunknak megfelelő, és jó minőségű. Most kipróbáltam egy számomra teljesen új termékcsaládod, majd lesz róla tesztelős poszt :-)
2. Nedves hajra vigyázni!
A haj szerkezete némiképp megváltozik, amikor vizes lesz, sokkal sérülékenyebbé válik. Mióta ezt tudom, sosem dörzsölöm a törölközőbe a hajam a gyorsabb száradás érdekében, csak óvatosan megtapogatom vele, és a fésülésnél is első körben inkább az ujjaimat használom.
3. Hajpermet, hajvégápoló használata
Ezek nekem nagyon sokat szoktak segíteni, a nedves hajamra spriccelem az éppen aktuális kedvenc hajpermetem, illetve a végeire már nedvesen is teszek hajvégápoló olajat, ami nálam minden esetben az Avon Advance Technique szuper hajolaja, már több félét is kipróbáltam, de ez vált be eddig a legjobban. Ha ez megvan, óvatosan turbánba becsavarom a hajamat.
4. Ne szárítsd meg egyből a hajad
Köztudott, hogy a sok hő nincsen kifejezetten jó hatással a hajunk állapotára, ezért hajmosás után mindig a törölközőbe csavarva hagyom a hajam minimum fél órán át. Ez azért is jó, mert a ráspriccelt hajápoló kozmetikumoknak több ideje van, hogy kifejtsék a hatásukat, és persze nem kell órákon át szárítanom a hajam, mert a törölköző már addigra beszívta a nedvesség nagy részét. Ezáltal nem roncsolom a hajam a szárítással, illetve lényegesen selymesebb, és puhább lesz így a hajam, mintha egyből nekiesnék a hajszárítóval.
5. Használd az ujjaid fésű helyett
Ha ezzel mind megvagyok, akkor elkezdtem a hajszárítást, először anélkül, hogy fésűvel kifésülném, csak a kezemet használom a szálak szétválasztására. Ha nagyjából megszáradt, akkor megfésülöm, majd úgy szárítom tovább, hogy végighúzom a tincseken az ujjaimat a hajtövektől a végekig. Nekem ettől a módszertől sokkal selymesebb lesz a hajam, és nem kelt olyan szöszös hatást sem, mint amikor végig fésűt használtam. A művelet végén ismét bekenem olajjal a hajvégeket.
Nekem szuperül bevált ez az 5 módszer a hajam karbantartására, Nektek milyen praktikáitok vannak? :-)
Képek forrása: pixabay, flickr
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.
Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!
Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.