Arra gondoltam, hogy bizonyos időközönként összeszedem a legérdekesebb szépség híreket, és beszámolok róluk egyelőre egy bejegyzés formájában. A mostani posztban lesz szó az újonnan nyílt 800 négyzetméteres Rossmann nyitási akcióiról, az Essence nagyszabású szülinapi meglepetéseiről, és Kim Kardasian új sminkmárkájáról.
1. Megnyílt az ország legnagyobb Rossmann üzlete
Az új üzlet Budapesten, a Flórián téren kapott helyet, ami közel 800 négyzetméteren terül el, tehát hatalmas, ahogy a választék is, ráadásul található egy játszó- és kanapésarok is, ami a kisgyermekkel érkezők életét igencsak megkönnyíti, szóval ez nagyon klassz szerintem!
Továbbá két új márkával is bővült a sminkrészleg, ami nem más, mint a P2 Cosmetic, illetve a Makeup Revolution. Az utóbbit már ismertem régebb óta, és nagyon megvoltam elégedve a termékeikkel, személy szerint örülök, hogy végre drogériákban is beszerezhetővé vált.
Július 3. és 7. között nyitási akciókkal és mindenre kiterjedő 10% kedvezménnyel várják a vásárlókat, valamint az első 3000 vásárló Rossmann táskát is kap ajándékba. A 3-án érkezőket lufikkal, és apró ajándékokkal lepik meg. Aki teheti, mindenképpen látogasson el! :)
2. Nagyszabású Essence szülinapi akció
Az Essence indén ünnepli a 15. szülinapját, amelynek keretében nagyszabású akciókkal várják a vásárlókat, amely két hónapon át tart. Minden héten kisorsolnak egy ajándékcsomagot, illetve egy Gloss Station is gazdára lel majd.
Fődíj nyertesei rész vehetnek egy zártkörű sminknapon, ahol megtanulhatják a sminkelés alapjait, illetve a legaktívabb részvevők hivatalossá vállnak egy szülinapi partira, ahol elsőként tekinthetik meg az új kollekciót.
Aki részt akar venni a játékban, annak minimum 1200 forint értékben kell vásárolnia Essence terméket, majd a blokkon szereplő kódot feltölteni az applikációjukba.
3. Kim Kardashian húga nyomdokai lép
Testvére sikereit látva a kontúrkirálynő sem maradhatott ki a sorból, így a sokak által ismert Kyle Cosmetics után egy újabb sminkmárka kerül piacra, ami ezúttal nővére, Kim nevéhez fűződik, és ez nem mást, mint a KKW. Főképp bronzosítót, highlightert, és kontúrozót tervezett, illetve természetesen a megszokott nude és barnás árnyalatokban lesznek elérhetőek a termékek.
Bevallom őszintén még nem szereztem be a hírhedt klán egyetlen sminktermékét sem a hype ellenére, mindenesetre nem kizárt, hogy egyszer rászánom magam, és kipróbálom valamelyiket.
Képek forrása: rossmann, essence facebook oldal, KKW instagram oldal
Ez is érdekelhet: 8 tipp a tökéletes szemöldökhöz
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.
Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.