Ezek a legjobb bronzosítók az internet népe szerint

ce9e927b-7ea7-4097-a9aa-e6fe5965a306.JPEG

Ki ne szeretné megtalálni a tökéletes bronzosítót, és életet leheli az arcára még az őszi, borongós napokon is? Viszont akkor jön a kérdés, hogy jó, de merre induljak? Arra gondoltam, hogy végzek egy kis kutatást, hogy vajon melyek azok a bronzosítók, amik a legjobb véleményeket zsebelték be az internetes visszajelzések alapján, hogy kicsit megkönnyítsem a dolgotokat :-) Igyekeztem a vélemények számát, csillagát is figyelembe venni, valamint több árkategóriát is. A felsorolt termékek mind szuper eredményekkel büszkélkedhetnek. 

Catrice Sun Glow Matt

Az egyik legjobban dicsért  bronzer egy viszonylag olcsó kategóriás termék, mindössze 1450 Ft-ba kerül, és két árnyalat kapható belőle. A legtöbben arról számoltak be, hogy természetes, nap csókolta színt kölcsönöz, és nagyon szépen pigmentált. Viszont negatívumként említettek, hogy lehetne valamivel tartósabb is, de összességében a legtöbben max pontra értékelték még így is. 

_57.jpg

Rimmel Natural Bronzer

A Rimmel terméke még az előzőnél is olcsóbb, majd hogy nem fele annyiba kerül, mégis szuper kritikákat kapott. Ráadásul azt ígérik, hogy vízálló, és SPF 15 fényvédővel van felfegyverezve a káros napsugarak ellen. Nagyon sokan dicsérik, mert természetes hatást kelt, és könnyű eldolgozni. Ez 4 árnyalatban kapható.

71ea7ejizvl_sl1500.jpg

Makeup Revolution Ultra Bronzer

Ez egy kicsit más irány, ugyanis egyből 8 színt kapunk, tehát igazából egy kontúr palettáról van szó, de bronzosításra is tökéletes. Ezt jó magam is használom és szeretem is. Főleg az alsó sor jól kihasználható, egész tartós, de kicsit porzik sajnos, de egyébként jól működik. Nagyon szépen mutat bőrön, nem marad foltos, kellemes összhatást lehet vele elérni. Ezt a terméket szintén nagyon sokan pozitívan értékelték. Az ára 3500 Ft körül mozog, ami már valamivel több, mint az előzök, viszont itt mégiscsak egy komplett palettáról van szó.

makeup-revolution-ultra-contour-palette-p9826-16200_image.jpg

Estée Lauder Bronze Goddess

Körbenéztem a high-end piacon is, és ezt az Estée Lauder bronzosító púdert nagyon sokan szerették. 5 színárnylatban kapható, 21 grammos kiszerelésben - a többi kb fele ennyi - . Mindenki ódákat zeng róla, masszív, kényelmes kialakítás, gyönyörű, tartós, pigmentált színek, ragyogó, üde arcbőr. Valamint a legtöbben még azt emelték ki, hogy rengeteg ideig elég, ami ugye nem hátrány egy közel 15.000 Ft-ot kóstáló terméknél.

61spbzziyll_sl1000.jpg

Benefit Hoola Bronzing Powder

És természetesen nem lehet elmenni a külföldi beauty bloggerek egyik kedvenc márkája mellett sem szó nélkül, ezért  utolsóként muszáj megemlítenem egy Benefit terméket, hiszen óriási népszerűségnek örvendenek, nem véletlenül. Amit a legtöbben kiemeltek a termékkel kapcsolatban, hogy nagyon jól építhető, nem lesz foltos, természetes hatást kelt, és nagyon sokáig elég, mivel már egy rétegben is tökéletes. Egyedül a kialakítással volt többeknek problémája, ugyanis ebben a négyzet alapban nehéz minden kis utolsó "porszemet" elhasználni, ami egy 10.000 Ft -os terméknél azért valljuk be, nem mindegy. 

2300711.jpg

Nektek melyik bronzosító vált be a legjobban? :-)

 

A cikket a Notino támogatta. A véleményeket a legnagyobb hazai krémtesztelős oldalról gyűjtöttem ki. 

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr9114634956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olvashatsz az anyaságról, csajos programokról, hercegnőkről, divatbeszámolókról, valamint találsz izgalmas interjúkat, termékteszteket és személyes gondolatokat is. Az oldal egyik célja, hogy felhívjam az édesanyák figyelmét arra, hogy Anyaként is Nők maradjanak. Úgy gondolom, hogy sokan képesek vagyunk a végletekig önfeláldozó életet élni, és teljesen háttérbe szorítani magunkat. Az anyaság paradoxon módon a világ legnehezebb és legcsodálatosabb dolga is egyben, azonban nem szabadna közben megfeledkeznünk önmagunkról sem, és időnként bizony meg kell találnunk újra magunkban a nagybetűs NŐT ;-) Ebben szeretnék segítséget nyújtani az olvasóimnak, szeretnék egy olyan helyet teremteni, ahol Anyaként is Nők lehetnek és szeretném, ha egyre több édesanya tudna magára is gondolni anélkül, hogy ez lelkiismeret-furdalást okozna benne.

Tarts velem instagrammon is

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30