Van remény a sütés analfabéták számára! - Horváth Eszter: Desszertőrült

img_9680.JPG

Ahogy ígértem az előző bejegyzésben, ma a Boook kiadó által küldött másik csodás könyv világába foglak Titeket elkalauzolni, ami számomra azért is különleges, mert egy süteményes könyvről van szó, és mint már sokan tudjátok, sütés tekintetben nem igazán szoktam jeleskedni, hogy finoman fogalmazzak ... :-D

Horváth Eszter: Desszertőrült 

" Horváth Eszter divatstylist, cukrász, a Sugar! designcukrászdák alapítója. Első, kifejezetten a kezdőknek szóló szakácskönyvében azt bizonyítja be, hogy a szép és finom desszertek elkészítéséhez nem kell feltétlenül szaktudás.

Először az alapokat mutatja be (hogyan készítsünk piskótatésztát, krémeket, önteteket, stb.), majd számos példával azt illuszt­rálja, hogy ezeket ügyesen kombinálva, színezve, formázva, díszítve hogyan alkothatunk belőlük látványos desszert­csodákat. A könyv célja, hogy megmutassa: némi fantáziával, merészséggel és kísérletezéssel bárki készíthet különleges finomságokat."

Azért esett erre a könyvre a választásom, mert ez kifejezetten kezdőknek (vagy sütés analfabétáknak, mint én...) szól, mind ezt úgy, hogy irtó menő sütirecepteket tartalmaz! Aki még a szerző nevéből nem sejtette meg, elárulom, hogy ő az a bizonyos Horváth Eszter, a Horváth cukrászda tulajdonosának a lánya, és a híres Sugar! cukrászdák megálmodója. Bizony!

img_9667.JPG

A könyv alapvetően két részre van osztva, az első felében találhatóak az alapok, mint például az eszközök, alapanyagok, piskótakészítés, krémek,  habverés, muffin alap recept ... stb. Ez szerintem rendkívül hasznos, mert én a legtöbbször ott szoktam elcsúszni, hogy a receptbe csak annyi van írva, hogy "rakd bele a vajat", de azt már nem írja, hogy hidegen, szobahőmérsékleten, folyékonyan, morzsolva, felkockázva.... stb. És akinek ez nem egyértelmű,  - mint például nekem - az könnyen elronthatja a sütit a nem megfelelő technikával hozzáadott alapanyaggal. Viszont itt már az elején szinte minden pontosan le van fektetve, hogy akkor mit, mennyit és hogyan használ, ezzel megkönnyítve a kezdők dolgát. A képek is nagyon designosak, és érhetőek ezzel kapcsolatban.

Aztán ha ezzel megvagyunk, a könyv négy nagy részre tagozódik, ahol stílus és színek alapján vannak kategorizálva a menő sütireceptek: Rainbow party, Pink Party, Palm Beach Party, és Natúr Party.

img_9666.JPG

Többek között ilyen, és ehhez hasonló receptek találhatóak benne, vannak könnyebbek és nehezebbek is. Azt picit sajnálom, hogy ezen belül nincsen kategorizálva a nehézségi fokozat és az elkészítési idő. Bár az a jó, hogy mondjuk egy ilyen tortához az alapoknál minden részletesen le van írva, és erre mindig van utalás, hogy ezt és ezt a technikát ezen és ezen az oldalon találod. Egyébként szerintem tök menő, hogy a könyv segítségével olyan sütiket lehet készíteni, mint amik a Sugar cukrászdában is megtalálhatóak.  

img_9668.JPG

És hogy teljes legyen a körkép, úgy döntöttem elkészítem a muffin alapreceptjét a könyvből, kíváncsi voltam, hogy boldogulok. Már többször próbálkoztam muffin sütéssel, de eddig vagy ehető lett, de borzasztóan nézett ki, vagy viszonylag szép volt, de ehetetlen... (Nem értem, hogy lehetek ennyire antitalent... :-D) Viszont képzeljétek, most sikerült egy egész vállalhatót összehoznom, ami ízre sem volt rossz, és kinézetre is elment, egy ici-picit jobban megpirult, mint kellett volna, (kicsit elnéztem az időt) de összességében egész jó lett, szóval tényleg van remény ...:-D 

img_9484.jpg

Persze azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon sok minden múlik a gyakorláson is, ugyanakkor ha máskor is kísérletezgetni támadna kedvem, biztos, hogy ebből könyvből választanék valami cuki desszertet :-)

 Ti sütni, vagy főzni szerettek, tudtok jobban?

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr8714153375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

I/llegal Beauty magazin

Az I/llegal Beauty oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, főként szépség és divat témakörben. Ha négy szóban kellene összefoglalnom a lényegét: klasszikus, vidám, nőies, bulvármentes. Célom a szórakoztatás mellett, hogy betekintést nyújthassak az Olvasóimnak a divat és a szépségápolás világába egy fiatal feleség és anyuka szemszögéből. Elsősorban szeretném a divatvilág azon részére felhívni a figyelmet, ami a nőiességet kihangsúlyozza, de nem teszi közszemlére. Emellett még találkozhatsz az oldalon csupa érdekes hírrel, izgalmas interjúkkal, hiteles terméktesztekkel, valamint hercegekkel és hercegnőkkel :-) Bővebb infó a contact menüpont alatt. Látogass el a blog Facebook és Instagram oldalára is, ahol elsőként értesülhetsz az új írásokról, a sok-sok kedvezményről és érdekességről! Ne maradj le Te se! :-)

Tarts velem instagrammon is

Címkék

10 dolog (1) 2017ősz (1) 2017 ősz divat (1) 2018 tavasz nyár (1) 40+ (1) advent (1) adventi kalendárium (1) aftershave (1) ajakkrém (1) ajaktermék (2) ajándék (3) ajándékötlet (1) akció (1) alapozó (2) alapozószivacs (1) Alexander McQween (1) alverde (2) Amal Alamudin (1) ananász (1) annabelle minerals (1) anyáknapja (1) arcápolás (1) arcbőr (2) arckrém (1) arclemosó (3) arcmaksz (1) arcmaszk (1) arcradír (1) arctisztító (1) argán (1) artdeco (2) artdeco makeup (2) artdeco smink (1) artdeco teszt (1) ásványi smink (1) aussie (1) ausztrália (1) autumn (1) avangers (1) azure (1) baba (3) baby (1) babyboom (1) bag (1) bakancs (1) balea (4) balea arcmaszk (2) Balmain (1) balzsam (2) barnítókrém (1) barnulás (1) beauty (59) beautyblender (1) beautyblender dupe (1) beautyblogger (1) beauty angels (1) beauty blogger (1) beauty box (2) Belgium (1) bikini (1) bio (1) blade (1) Blanche (1) blézer (1) BlueBirdRoastery (1) blúz (1) bodyboom (1) bodygél (1) bonprix (6) boook (2) bőrápolás (1) bőrdiagnosztika (1) bőrdzseki (1) bőrnadrág (1) bőrprobléma (1) bőrtípus (1) bratz (1) bvlgari (1) bvlgari iconic (1) bvlgari szett (1) carolina herrera (2) carolina herrera good girl (2) Catrice (1) catrice (2) catrice alapozó (1) catrice HD liquid alapozó (1) chanel (1) chanel parfum (1) charlotte (1) charlotte hercegnő (2) chill (48) chloé (1) chloé love story (1) christmas (1) christmas edition (1) cipő (2) coach (1) coco chanel (1) coco chanel mademoiselle (1) consciuous exclusive (1) creambox (1) csajos (2) csajos parfüm (1) csillám (1) csillámpóni (1) csipke (1) csipkeruha (1) csipkés arcmaszk (1) cuki (2) cut crease (1) dekor (1) dekor.álom (1) desszertőrült (1) Diana (1) divat (46) divatékszer (1) divatház (1) divathét (2) divathét 2017 (1) divattervező (1) DIY (1) dizájn (1) dizájner (1) dizájner kollekció (1) dm (9) dm haul (1) dm lifebook2018 (1) dolce (1) douglas (1) dr.kelen (1) dresses (1) drogéria (1) drops (1) dupe (2) édes (2) édesség (2) egyedi (2) egyedi fölső (1) egyedi póló (1) egyedi ruha (1) egyszarvú (1) ékszer (4) ékszergyertya (1) elegáns (7) elérhetőség (1) életmód (2) élet hercegnőként (1) eljegyzés (2) eljegyzési gyűrű (1) első fotók (1) eos (1) eos kézkrém (1) erdem (3) erdemxhm (3) esküvő (7) esküvői ruha (1) Essence (1) essence (2) eszterkrém (1) extravagáns (1) fájdalommentes (1) fall (1) fall trend (1) fantázia (1) fantázia smink (1) fashion (51) fashion blogger (1) fashion week (1) fatáska (1) fehérfogak (1) fenntartható divat (1) férfi kozmetikum (1) film (2) filmek (1) fogak (1) fogfehérítés (3) fölső (1) folyékony rúzs (3) fonás (1) fonat (1) formális (1) fotó (1) frizura (2) füdőruha (1) fura (1) fürdőruha (1) fürdőruha 2018 (1) fürdőruha divat (1) fürdőzselé (1) garnier (2) gigihadidxmaybellina (1) gigi hadid (1) glamoriginal (1) glamour (1) golden globe (1) Golden Rose (1) good girl (2) GP & J Baker (1) gránátalmamag olaj (1) gravgrav (1) grófné (1) gyémánt (2) gyerekdivat (1) gyerekjátek (1) gyertya (1) h&m (3) H&M (3) h&m studio 2017 (1) haboskakaoblog (1) haj (2) hajápolás (1) hajfonat (1) hajkorona (1) harisnya (1) harry herceg (2) Harry herceg (5) Harry herceg esküvő (2) hasznos (1) haul (2) hazai divat (1) hazai márka (4) házasság (1) HD liquid (1) HerbArting (3) herbarting (1) herceg (6) hercegi pár (1) hercegné (1) hercegnő (7) high-fashion (1) híres (1) hiteles (1) HM (4) hm (3) HMCE18 (1) HMxME (1) hm studio aw (1) HM X GP & J Baker (1) hologram (1) horváth eszter (1) hosszú haj (1) hype (1) idős modell (1) illat (3) illat esküvőre (1) illegalbeauty (1) illlatgyertya (1) inecto (1) influencer (1) influencer marketing (1) instafame (1) instagram (2) interjú (1) irodai öltözködés (1) ironman (1) irregular choice (1) jegyzetfüzet (1) jenny packham (1) jessup (1) jessup sminkecset (1) juditu (1) K-lips (1) kabát (1) kabuki (1) kabuki ecset (1) kalap (1) kalap divat (1) kapszulakollekció (1) karácsony (2) karácsonyi kiadás (1) karácsonyi kozmetikum (1) Katalin hercegné (16) katalin hercegné kismama (1) katalin hercegné ruhái (2) katalin terhes (1) kate middleton (1) kávé (1) kavé (1) kávés kozmetikum (1) kávés testradír (1) kávézó (1) Kedma (1) kedma (1) keepcup (1) kensington palota (1) kényelem (1) keresztelő (1) kézápolás (1) kézkrém (1) kézműves (1) kialakító (1) kidsfashion (1) kiegészítő (1) kifinomult (1) KIm Kardashian (1) királyi család (6) királyi esküvő (4) királyi körút (1) királyi meghívó (1) királynő (1) kisherceg (3) kislányruha (1) kismama (1) klasszikus (1) kókusz (2) kollekció (1) kontakt (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzervatív (4) körmöstanfolyam (1) körmös magazin (1) környezet (2) környezetbarát (2) köröm (4) körömtrend (3) körömtrend2017 (1) kötött pulcsi (1) kozmetika (1) kozmetika otthon (1) kozmetikum (3) közösségi média (1) kreatív (3) kreativátor (1) kreatív smink (1) krémdeo (1) krémesenszépazélet (1) krémmánia (1) krémmánia beauty box (1) különös (1) Kyle (1) kyle dupe (1) kylie cosmetics (1) kylie jenner (1) lacoste (1) lacoste logo (1) lajos herceg (1) legbizarrabb (1) legdrágább (1) legdrágább menyasszonyi ruha (1) légére (1) legfurcsább köröm (1) légiutas-kísérő (1) legszebb (1) leminasecret (1) levendula (1) levendulaolaj (1) levendulaszappan (1) lifebook2018 (1) lifestyle (8) ligetszépe olaj (1) lila smink (1) limitált (1) limitált smink (1) limited edition (1) Loccitane (1) lokni (1) london (1) london divathét (1) london divathét cipő (1) london fashion week (1) lookbook (1) LOreal (3) Loreal (1) LOreal x Balmain (1) louis arthur charles (2) Lovely (1) lóverseny (1) lush (3) lush magyarország (1) luxus (1) luxusmárka (1) mac (1) magassarkú (2) magazin (1) magyar (4) magyarmárka (1) magyartermék (1) magyar márka (8) magyar termék (7) makeup (17) makeupartist (1) Makeup Revolution (1) make up (5) make up revolution (1) mandula (1) marketing (1) marvel (1) marvel makeup (1) marvel smink (1) marvel sminkkollekció (1) MaxFactor (1) Maybeline (1) maybellina (1) Meghan Markle (7) meghan markle (1) meghívó (1) meglepetés (2) megszületett (1) mellis (1) menő (1) menyasszonyi ruha (2) micella (1) micellás víz (1) micro influencer (1) mimi choi (1) mimles (1) mindenmentes (1) minőség (1) modell (1) mynail (1) nailsunny (1) napozás (1) napszemüveg (1) naptár (1) narancs (1) natúr (1) natural (1) natúrkozmetikum (1) nera (1) nera ékszer (1) New York (1) New York divathét (1) nivea (1) nivea micellair (1) nivea silk mousse (1) nőies (3) nuskin (1) nyár (7) nyaralás (1) nyugdíjas modell (1) nyx (1) officekave (1) öltözködés (1) öltözködls (1) önbarnító (1) önbizalom (1) önbizalomba öltöztetve (1) oscar (1) Oscar de la Renta (1) oslo (1) ősz (6) őszi outfit (1) őszi smink (1) ősz divat (1) ősz haj (1) ötletes (1) otthoni fogfehérítés (1) outfit (14) overall (1) oversized (1) pafum (1) palota (1) paperbag (1) paperbagnadrág (1) parfüm (5) parfüm2014 (1) parfüm szettek (1) parfüm teszt (1) pasztell (2) pearlsmile (2) perla (2) perla jewellery (2) phi (1) PierreLang (1) pina colada (1) pinkpanda (1) pink poison (1) pippa (1) Pippa Middleton (2) póló (1) pórus (1) prada (2) prada candy (1) PRETTO (1) pretto (2) prettocollection (1) pupa milano (1) rebaba (1) recycle fashion (1) red carpet (1) reserved (1) Rimmel (1) romantikus (1) rommy de bommy (1) Rossmann (2) rossmann (4) royal (24) Royal (1) royalbaby (4) royals (1) royal ascot (1) royal ascot 2018 (1) royal baby (3) royal family (3) royal wedding (3) rózsaszín (2) rózsaszín bakancs (1) ruha (13) rúzs (4) rúzskollekció (1) S-he (1) sampon (3) savanna spirit (1) sellő (1) sinsay (1) smink (28) smink2017 (1) sminkcsomag (1) sminkecset (1) sminkelés (1) sminkkollekció (1) sminklemosó kendő (1) sminkszivacs (2) smooth sugar (1) spiderman (1) sportos (1) stria (1) stria elleni krém (1) studio (1) style heel (1) style heel london (1) sugar (1) sugarshop (1) sütés (1) süti (2) sweetyou (1) sweetyou bath beauty (1) szájfény (1) szantál vanília (1) szemkörnyék (1) szemkörnyékápolás (1) szemöldök (2) szempilla (1) szempillaspirál (1) szemsmink (1) szépéségtrend2017 (1) szépség (46) szépségápolás (38) szépségtanácsadás (1) szépségtrend (1) szérum (2) szerzemények (1) színes (1) szivárvány (1) szoknya (1) szórakozás (1) szuperhős (1) tal peleg (1) tanácsadás (1) tapétaminta (1) táska (3) táskadivat (1) tavasz (1) tél (3) téli kiadás (1) terhesség (1) termékteszt (3) természetes (6) természetes smink (1) termosz (1) tervezés (1) tervező (3) test (2) tested (20) testradír (2) testvaj (1) teszt (29) teszted (1) tesztelve (2) the body shop (3) the body shop hemp (1) tipp (1) tippek (1) toplista (1) top 3 beauty blogger (1) tren (1) trend (2) trendi (3) trend it up (2) tusfürdő (3) ügynökség (1) újdonság (1) újraalkotva (1) újrahasznosítás (3) újrahasznosított ruha (1) unboxing (1) unicorn (1) unikornis (2) ünnepi divat (1) ünnepi kiadás (1) ünnepi kollekció (1) Valentin nap (2) vállalkozó anyuka (1) vanilía (1) várandós (1) varga judit (1) vegán (5) végleges szőrtelenítés (1) véleményvezér (1) venusa (1) venusa szalon (1) veszélyeztetett fajok (1) videó (1) Vilmos herceg (2) Vinczecipő (1) vip-parfüm (2) virág (1) virágos (3) virivee (1) vörös (1) vörös szőnyeg (1) wedding (1) wellness (1) yves rocher (2) zölddrogéria (1) zöldgondoskodás (2) Címkefelhő

Naptár

augusztus 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31