Így készíts divatos szemsminket egyszerűen + Glamoriginal teszt

img_1190_1.jpg

Nem rég érkezett tesztelésre a Glamoriginal hazai márkától két lila színű szemhéjpúder, ezért arra gondoltam, hogy készítek vele egy divatos sminket, amit te is elkészíthetsz magadnak akár Valentin napra is, ha terveztek valamit a párotokkal, de igazából bármilyen különlegesebb alkalomra megfelelő lehet.

Egy cut crease sminket készítettem el, aminek a lényege, hogy a mozgó szemhéjon lévő szín éles vonallal határolódik el a fölötte lévő árnyalattól. Ez manapság nagyon divatos, illetve 2018 színe a lila, így esett erre a választásom. Én ezt a technikát most csak a belső szemhéjamon alkalmaztam. Első lépésként felvittem a két szint, alulra a levendula lilát, és felülre pedig a sötétebbet. 

img_1100.jpg

Ezt követően jön a lényeg, egy kis folyékony korrektorral megrajzoltam a belső mozgó szemhéjamtól egy ívet, a szemhéjam közepéig. 

img_1104.jpg

Ez után pedig egy halvány rózsaszín árnyalatot vittem fel a korrektoros részre, és eldolgoztam, de csak a oldalt, hogy a vonal felül megmaradjon. Utána már csak egy kis fekete szolid tus, és a szempillaspirál maradt hátra.

img_1115.jpg

Ezek után már csak feldobtam egy matt, halvány lilás rúzst, és kész is. Tudom nem egy mindennapi smink, és kicsit soknak tűnhet, főleg a galaxis színben világító lila, de néha kell ilyen is :-D

img_1189.JPG

Egy tutorial videót is beszúrok, hogy könnyebb legyen elkészíteni. Az enyém nem lett ilyen profi és kidolgozott, inkább egy egyszerűbb és gyorsan elkészíthető verziót választottam.

Glamoriginal szemhéjpúder tapasztalat

Amit a márka ígér:

  • talkummentes
  • parfümmentes
  • kizárólag növényi alapanyagok
  • ásványipigment-tartalommal
  • tartós
  • vibráló színek

A termék ára: 2790 Ft/ 1,5 g.

Nos akkor lássuk mennyire jött be a szemhéjpúder. Röviden: Nagyon! Brutálisan jól pigmentáltak, enyhe gyöngyház fényük van. Nagyon szépen megmarad a szemhéjon, nem csomósodik be a ráncokba, tartós, és egész jól építhető is. Könnyű vele dolgozni, nem porzik, se nem potyog.

img_1223.jpg

A kialakítás nagyon érdekes, kis tégelyben vannak a púderek, és azon belül pedig van egy kis lyukacsos fedő, mint egy kis sószóró. Először nem igazán tudtam, hogy használjam, de a legkényelmesebb módja az volt, hogy szórtam egy keveset a hüvelykujjam folytatására a kézfejemre, és onnan vettem fel ecsettel a port. Egész jól hozzá szoktam, csak utána ne felejtsük letörölni a kezünket.

Jelenleg 8 féle árnyalatban kapható a szemhéjpúder. Én személy szerint örülnék, ha majd kapható lenne több színben és paletta formában is. 

Amit még a márkáról tudni érdemes:

  • 100 %-ban természetes összetevők
  • minden bőrtípus számára kíméletes
  • parabénmentes
  • kézműves magyar termék

Nekem összességében nagyon tetszett, tényleg magas minőségű termék, természetbarát összetevőkkel, és biztosan nagyon sokáig elég lesz egy kis tégely. Mivel most lett egy éves a márka, ezért van egy szülinapi akció is az oldalon! :-) Ha használjátok a szulinap1 kódot, akkor 1000 forint kedvezményben részesültök, és kaptok ajándékba két tesztszer is. Az akció február 19-ig tart, érdemes kihasználni ;-)

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr9413666748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

I/llegal Beauty magazin

Az I/llegal Beauty oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, főként szépség és divat témakörben. Ha négy szóban kellene összefoglalnom a lényegét: klasszikus, vidám, nőies, bulvármentes. Célom a szórakoztatás mellett, hogy betekintést nyújthassak az Olvasóimnak a divat és a szépségápolás világába egy fiatal feleség és anyuka szemszögéből. Elsősorban szeretném a divatvilág azon részére felhívni a figyelmet, ami a nőiességet kihangsúlyozza, de nem teszi közszemlére. Emellett még találkozhatsz az oldalon csupa érdekes hírrel, izgalmas interjúkkal, hiteles terméktesztekkel, valamint hercegekkel és hercegnőkkel :-) Bővebb infó a contact menüpont alatt. Látogass el a blog Facebook és Instagram oldalára is, ahol elsőként értesülhetsz az új írásokról, a sok-sok kedvezményről és érdekességről! Ne maradj le Te se! :-)

Tarts velem instagrammon is

Címkék

10 dolog (1) 2017ősz (1) 2017 ősz divat (1) 2018 tavasz nyár (1) 40+ (1) advent (1) adventi kalendárium (1) aftershave (1) ajakfeltöltés (1) ajakfeltöltős szájfény (1) ajakkrém (1) ajaktermék (2) ajándék (3) ajándékötlet (1) akció (1) alapozó (2) alapozószivacs (1) Alexander McQween (1) alverde (2) Amal Alamudin (1) ananász (1) annabelle minerals (1) anya (1) anyáknapja (1) anyavagyok (1) arcápolás (1) arcbőr (2) arckrém (1) arclemosó (3) arcmaksz (1) arcmaszk (1) arcradír (1) arctisztító (1) argán (1) arienndora (1) artdeco (2) artdeco makeup (2) artdeco smink (1) artdeco teszt (1) ásványi smink (1) aussie (1) ausztrália (1) autumn (1) avangers (1) azure (1) baba (3) baby (1) babyboom (1) bag (1) bakancs (1) balea (4) balea arcmaszk (2) Balmain (1) balzsam (2) barnítókrém (1) barnulás (1) beauty (63) beautyblender (1) beautyblender dupe (1) beautyblogger (1) beauty angels (1) beauty blogger (2) beauty box (2) Belgium (1) bikini (1) bio (1) blade (1) Blanche (1) blézer (1) BlueBirdRoastery (1) blúz (1) bodyboom (1) bodygél (1) bonprix (7) boook (2) bőrápolás (1) bőrdiagnosztika (1) bőrdzseki (1) bőrnadrág (1) bőrprobléma (1) bőrtípus (1) bratz (1) bvlgari (2) bvlgari iconic (1) bvlgari omnia (1) bvlgari szett (1) carolina herrera (2) carolina herrera good girl (2) Catrice (1) catrice (3) catrice alapozó (1) catrice HD liquid alapozó (1) chanel (1) chanel parfum (1) charlotte (1) charlotte hercegnő (2) chill (52) chloé (1) chloé love story (1) christmas (1) christmas edition (1) cipő (2) coach (1) coco chanel (1) coco chanel mademoiselle (1) consciuous exclusive (1) creambox (1) csajos (2) csajos parfüm (1) csillám (1) csillámpóni (1) csipke (1) csipkeruha (1) csipkés arcmaszk (1) cuki (2) cut crease (1) dekor (1) dekor.álom (1) desszertőrült (1) Diana (1) divat (50) divatékszer (1) divatház (1) divathét (2) divathét 2017 (1) divattervező (1) DIY (1) dizájn (1) dizájner (1) dizájner kollekció (1) dm (9) dm haul (1) dm lifebook2018 (1) dolce (1) dorko (1) douglas (1) dr.kelen (1) dresses (1) dress up (1) drk (1) drogéria (1) drops (1) dupe (2) édes (2) édesség (2) egyedi (2) egyedi fölső (1) egyedi póló (1) egyedi ruha (1) egyszarvú (1) ékszer (5) ékszergyertya (1) elegáns (8) elérhetőség (1) életmód (3) élet hercegnőként (1) eljegyzés (2) eljegyzési gyűrű (1) első fotók (1) eos (1) eos kézkrém (1) erdem (3) erdemxhm (3) esküvő (8) esküvői ruha (1) Essence (1) essence (2) eszterkrém (1) extravagáns (1) facebook (1) fájdalommentes (1) fall (1) fall trend (1) fantázia (1) fantázia smink (1) farmer (1) farmerdzseki (1) fashion (55) fashion blogger (1) fashion week (1) fast fashion (1) fatáska (1) fehérfogak (1) fenntartható divat (1) férfi kozmetikum (1) film (2) filmek (1) fogak (1) fogfehérítés (3) fölső (1) folyékony rúzs (3) fonás (1) fonat (1) formális (1) fotó (2) frizura (2) füdőruha (1) fura (1) fürdőruha (1) fürdőruha 2018 (1) fürdőruha divat (1) fürdőzselé (1) garnier (2) gigihadidxmaybellina (1) gigi hadid (1) givaudan (1) glamoriginal (1) glamour (1) golden globe (1) Golden Rose (1) good girl (2) GP & J Baker (1) gránátalmamag olaj (1) gravgrav (1) grófné (1) gyémánt (2) gyerek (1) gyerekdivat (1) gyerekjátek (1) gyertya (1) h&m (3) H&M (4) h&m studio 2017 (1) haboskakaoblog (1) haj (2) hajápolás (1) hajfonat (1) hajkorona (1) harisnya (1) Harry herceg (5) harry herceg (3) Harry herceg esküvő (2) hasznos (1) haul (2) hazai divat (1) hazai márka (4) házasság (1) HD liquid (1) herbarting (1) HerbArting (3) herceg (6) hercegi pár (1) hercegne (1) hercegné (1) hercegnő (7) high-fashion (1) híres (1) hiteles (1) hm (4) HM (4) HMCE18 (1) HMxME (1) hm parfüm (1) hm studio aw (1) HM X GP & J Baker (1) hologram (1) horváth eszter (1) hosszú haj (1) hype (1) idős modell (1) illat (4) illat esküvőre (1) illegalbeauty (1) illlatgyertya (1) imunnerősítő (1) inecto (1) influencer (1) influencer marketing (1) instafame (1) instagram (3) interjú (2) irodai öltözködés (1) ironman (1) irregular choice (1) jegyzetfüzet (1) jenny packham (1) jessup (1) jessup sminkecset (1) juditu (1) K-lips (1) kabát (1) kabuki (1) kabuki ecset (1) kalap (1) kalap divat (1) kanzashi (1) kanzashi technika (1) kapszulakollekció (1) karácsony (2) karácsonyi kiadás (1) karácsonyi kozmetikum (1) Katalin hercegné (16) katalin hercegné kismama (1) katalin hercegné ruhái (2) katalin terhes (1) kate middleton (1) kávé (1) kavé (1) kávés kozmetikum (1) kávés testradír (1) kávézó (1) Kedma (1) kedma (1) keepcup (1) kensington palota (1) kényelem (1) keresztelő (1) kézápolás (1) kézkrém (1) kézműves (2) kialakító (1) kiállítás (1) kidsfashion (1) kiegészítő (1) kifinomult (1) KIm Kardashian (1) királyi család (6) királyi esküvő (4) királyi körút (1) királyi meghívó (1) királynő (1) kisherceg (3) kislányruha (1) kismama (1) klasszikus (1) kókusz (2) kollekció (1) kontakt (1) könyv (2) könyvajánló (1) konzervatív (4) körmöstanfolyam (1) körmös magazin (1) környezet (2) környezetbarát (2) köröm (4) körömtrend (3) körömtrend2017 (1) kötött pulcsi (1) kozmetika (1) kozmetika otthon (1) kozmetikum (3) közösségi média (2) kreatív (4) kreativátor (1) kreatív smink (1) krémdeo (1) krémesenszépazélet (1) krémmánia (1) kremmania (1) krémmánia beauty box (1) különös (1) Kyle (1) kyle dupe (1) kylie cosmetics (1) kylie jenner (1) lacoste (1) lacoste logo (1) lajos herceg (1) legbizarrabb (1) legdrágább (1) legdrágább menyasszonyi ruha (1) légére (1) legfurcsább köröm (1) légiutas-kísérő (1) legszebb (1) leminasecret (1) levendula (1) levendulaolaj (1) levendulaszappan (1) lézeres szőrtelenítés (1) lezser (1) lifebook2018 (1) lifestyle (9) ligetszépe olaj (1) lila smink (1) limitált (1) limitált smink (1) limited edition (1) Loccitane (1) lokni (1) london (1) london divathét (1) london divathét cipő (1) london fashion week (1) lookbook (1) LOreal (3) Loreal (1) LOreal x Balmain (1) louis arthur charles (2) Lovely (1) lóverseny (1) lush (3) lush magyarország (1) luxus (1) luxusmárka (1) mac (1) magassarkú (2) magazin (1) magyar (4) magyarmárka (1) magyartermék (1) magyar márka (8) magyar termék (7) makeup (17) makeupartist (1) Makeup Revolution (1) make up (5) make up revolution (1) mamiblogger (1) mandula (1) marketing (1) marvel (1) marvel makeup (1) marvel smink (1) marvel sminkkollekció (1) MaxFactor (1) Maybeline (1) maybellina (1) meghan markle (1) Meghan Markle (8) meghívó (1) meglepetés (2) megszületett (1) mellis (1) menő (1) menyasszonyi ruha (2) micella (1) micellás víz (1) micro influencer (1) mimi choi (1) mimles (1) mindenmentes (1) minőség (1) modell (1) mynail (1) nailsunny (1) napozás (1) napszemüveg (1) naptár (1) narancs (1) natúr (1) natural (1) natúrkozmetikum (1) nera (1) nera ékszer (1) New York (1) New York divathét (1) nivea (1) nivea micellair (1) nivea silk mousse (1) nőies (3) notino (1) nuskin (1) nyár (7) nyaralás (1) nyugdíjas modell (1) nyx (1) officekave (1) öltözködés (2) öltözködls (1) omnia (1) önbarnító (1) önbizalom (1) önbizalomba öltöztetve (1) oscar (1) Oscar de la Renta (1) oslo (1) ősz (7) őszi outfit (1) őszi smink (1) ősz divat (1) ősz haj (1) ötletes (1) otthoni fogfehérítés (1) outfit (15) overall (1) oversized (1) pafum (1) palota (1) paperbag (1) paperbagnadrág (1) parfüm (7) parfüm2014 (1) parfüm szettek (1) parfüm teszt (1) pasztell (2) patológia (1) pearlsmile (2) perla (2) perla jewellery (2) pharma nord (1) phi (1) PierreLang (1) pina colada (1) pinkpanda (1) pink poison (1) pink sapphire (1) pippa (1) Pippa Middleton (2) póló (1) pórus (1) prada (2) prada candy (1) pretto (2) PRETTO (1) prettocollection (1) pupa milano (1) rebaba (1) recycle fashion (1) red carpet (1) reserved (1) Rimmel (1) romantikus (1) rommy de bommy (1) Rossmann (2) rossmann (4) royal (25) Royal (1) royalbaby (4) royals (1) royal ascot (1) royal ascot 2018 (1) royal baby (3) royal family (3) royal wedding (3) rózsaszín (2) rózsaszín bakancs (1) ruha (13) rúzs (4) rúzskollekció (1) S-he (1) sampon (3) savanna spirit (1) sellő (1) sinsay (1) smart casual (1) smink (28) smink2017 (1) sminkcsomag (1) sminkecset (1) sminkelés (1) sminkkollekció (1) sminklemosó kendő (1) sminkszivacs (2) smooth sugar (1) spiderman (1) sportos (1) stria (1) stria elleni krém (1) studio (1) style heel (1) style heel london (1) sugar (1) sugarshop (1) sussex hercegnéje (1) sütés (1) süti (2) sweetyou (1) sweetyou bath beauty (1) szájfény (2) szantál vanília (1) szemkörnyék (1) szemkörnyékápolás (1) szemöldök (2) szempilla (1) szempillaspirál (1) szemsmink (1) szépéségtrend2017 (1) szépség (51) szépségápolás (40) szépségtanácsadás (1) szépségtrend (1) szérum (2) szerzemények (1) színes (1) szivárvány (1) szoknya (1) szórakozás (1) szőrtelenítés (1) szuperhős (1) tal peleg (1) tanácsadás (1) tapétaminta (1) tartós szőrtelenítés (1) táska (3) táskadivat (1) tavasz (1) tél (3) téli kiadás (1) terhesség (1) termékteszt (3) természetes (6) természetes smink (1) termosz (1) tervezés (1) tervező (3) test (4) tested (23) testradír (2) testvaj (1) teszt (31) teszted (1) tesztelve (2) the body shop (3) the body shop hemp (1) tipp (1) tippek (1) toplista (1) top 3 beauty blogger (1) tren (1) trend (2) trendi (3) trend it up (2) tudatosság (1) tudomány (1) tudományos szépség (1) tusfürdő (3) ügynökség (1) újdonság (1) újraalkotva (1) újrahasznosítás (4) újrahasznosított ruha (2) unboxing (1) unicorn (1) unikornis (2) ünnepi divat (1) ünnepi kiadás (1) ünnepi kollekció (1) Valentin nap (2) vállalkozó anyuka (1) vanilía (1) várandós (1) varga judit (1) varrás (1) vegán (5) végleges szőrtelenítés (2) véleményvezér (1) Venusa (1) venusa (1) venusa szalon (2) veszélyeztetett fajok (1) videó (1) Vilmos herceg (2) Vinczecipő (1) vip-parfüm (3) virág (1) virágos (3) virivee (1) vörös (1) vörös szőnyeg (1) wedding (1) wellness (1) yves rocher (2) zölddrogéria (1) zöldgondoskodás (2) Címkefelhő

Naptár

szeptember 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30