Mi köze van valójában az Aussie márkának Ausztráliához? - Aussie Miracle Moists teszt

fullsizerender_18.jpg

Amint láthatjátok, beszereztem egy számomra teljesen új termékcsaládból származó sampont és balzsamot, ahogy azt említettem már a korábbi hajápolós posztban is. Gondolom sokatoknak feltűnt már a flakonokon szereplő kengurus logó, az Ausztrália szó, valamint maga a márkanév, ami arra enged következtetni, hogy valamilyen ausztrál termékkel van dolgunk, illetve a marketing is erősen ezt sugallja. No de lássuk akkor mi az igazság ezzel kapcsolatban, és hogy mit tudnak nyújtani a termékek.

Nos, legyenek bármilyen cukik is a kenguruk a csomagoláson, a termékek nem Ausztráliából származnak, sőt, még csak márka megálmodója sem ausztrál, hanem amerikai, nevezetesen Tod Redmond, aki a vörös kontinensen tett látogatása után arra gondolt, hogy az ott honos növények jótékony hatását felhasználva nekilát különböző samponon és hajbalzsamok gyártásának. Azóta már közel negyven év telt el, a termékek a mai napig nagy népeszűségnek örvendenek, főképp Amerikában, és Angliában.

fullsizerender_17_1.jpg

Miután tisztáztuk, hogy a termék marketingjének több köze van Ausztráliához, mint magának a kozmetikumoknak, lássuk, hogy hogyan hatnak. Én most a Miracle Moist termékeket választottam, amit száraz, sérült hajra javasolnak. Alapvetően nincs problémám a hajammal, de még mindig érzem kicsit a pár éve elszenvedett szőkítés hatását, így vásárláskor legtöbbször a tápláló samponokat és balzsamokat szoktam előnyben részesíteni.

Amit a márka ígér:

  • száraz, károsodott, kissé elkeseredett hajra
  • táplálja a károsodott hajszálakat
  • puha, selymes tapintás

A termékek ára: 1500 Ft/ db

Ezt ígérik a sampon és a balzsam esetében is. Először is, dizájn az tetszik, olyan letisztult és egyszerű, a flakonok pattintós kupakkal záródnak, ami szintén praktikus. Amit nem egészen értek, hogy a balzsam, az miért kevesebb 50 ml-el, holott ugyanannyiba kerül, mint a sampon? Értem én, hogy kevesebben használ belőle az ember meg minden, de akkor is...

Az illata nagyon kellemes, cukros rágógumira emlékeztet. Aki szereti az ilyen nyalánkság meg vattacukor illatú krémeket, az odalesz ezért. Én nekem nem a kedvenc illatom, de azt nem mondom, hogy nem kellemes. A samponból csak egy kicsit kell használni, jól felhabzik. Én kétszer szoktam megmosni egymás után a hajam. A balzsamból is elég csak egy keveset használni, én alapjáraton csak a hajvégekre szoktam tenni belőle.

Nekem így együttesen puha és selymes lett tőle a hajam, és valóban jól táplált éreztet hagyott maga után. Ez leginkább hajszárítás után tűnt fel, hogy nem száraz gubancokban csomósodik, és nem is száll szanaszét a hajam, hanem úgy egyben volt, mintha kivasaltam volna. Viszont ennek az volt ára, hogy nagyjából 2-3 nap múlva már moshattam is meg, mert elkezdett zsírosodni, holott a fejtőnél nem is használtam a balzsamból. Most már alapjáraton olyan 5 naponta szoktam hajat mosni, szóval kicsit bosszantó, hogy most sűrűbben kell.

fullsizerender_19.jpg

Ennek ellenére megvagyok elégedve, mert tényleg érezhetően hidratáltabbak lettek tőle a hajszálaim, és kevésbé szárazak. Szerintem kifogok próbálni egy másik hajtípusra valót is, majd ha ez elfogy. Ami pedig a marketinget illeti, az általam vásárolt termékek makadámdiót tartalmaznak, állításuk szerint Ausztráliából, de ennél több köze nincsen a termékeknek a kontinenshez.

Ti próbáltátok már valamelyik Aussie terméket?

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr8812784790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja az inspirálódás, és hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. 

Tarts velem Instagramon is!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása