Régen szégyellték a hatalmas hajkoronájukat, ma ebből élnek

twins-hair-urban-bush-babes-cipriana-tk-quann-9-58c654bdba07e_700.jpg

Adott egy szép ikerpár, kiket tömérdek mennyiségű hajjal áldott meg a sors. A legtöbbünk örülne, ha csak negyed ennyi hajunk lenne, de a lányok utálták az egész fejüket elárasztó hajzuhatagot, és óriási kiszúrásnak tartották az élettől. Egy idő után viszont úgy döntöttek, hogy felhagynak azzal, hogy folyton kiegyenesítsék a hajukat, és eldöntötték, hogy nem fognak szégyenkezni, és nem fognak mindenáron behódolni az éppen aktuális trendeknek.

Ezzel a döntéssel rövid időn belül a természetes haj koronázatlan királynőivé avanzsáltak, és rengetegen elkezdték követni a lányokat a közösségi oldalaikon, aminek eredményeképpen egy blogot is indítottak. Szerették volna megmutatni, hogy egy övékhez hasonló hajkoronát is lehet természetesen viselni, nem kell rejtegetni, sem pedig félni az emberek reakciójától. 

twins-hair-urban-bush-babes-cipriana-tk-quann-35-58c654ef2c3c8_700.jpg

Nekem nagyon tetszik, hogy nem akartak beállni a sorba, és vasalgatni, egyenesítgetni a hajukat csak azért, mert mindenki ezt csinálja, vagy mert különben megszólják őket. Persze tudom, hogy az ilyen típusú hajat alapvetően nehéz kezelni, és sokan ezért döntenek különböző más megoldások mellett.

Mindamellett, ha Neked göndör a hajad és úgy szereted, akkor hord úgy! Nem kell csak azért kivasalni, mert most az a menő. Viseld úgy a hajad, ahogy Neked tetszik és jól áll, nem kell, hogy mindig az aktuális trend határozza meg a külsődet. Mindegy, hogy rövid, hosszú, göndör vagy egyenes, a legfontosabb, hogy ápolt legyen, és ne félj természetesen hordani a hajad! :)

twins-hair-urban-bush-babes-cipriana-tk-quann-13-58c654c59fca6_700.jpg

twins-hair-urban-bush-babes-cipriana-tk-quann-17-58c654cddc4d5_700.jpg

Forrás: boredpanda

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról! Hamarosan nyereményjáték :)

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr912590091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chiro71 2017.06.15. 12:42:09

Légy szabad! Ne szégyelld, hogy világszép vagy! (Mekkora lázadás...)

illegal beauty 2017.06.15. 12:47:32

@Chiro71: Persze, hogy szépek, de ettől függetlenül tehettek sok negatív megjegyzést a kinézetükre, hajukra, ami bántotta őket. Azért a legtöbb ilyen típusú hajjal rendelkező hölgy nem hordja így a frizuráját.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja az inspirálódás, és hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. 

Tarts velem Instagramon is!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása