Tavaszváró outfit, amiben a hidegebb idő sem okoz problémát! Bonprix & Nera szett

img_1402.JPG

Most is egy különleges outfit poszttal készültem Nektek, ugyanis arra gondoltam összeállítok egy klassz kis szettet, ami már a tavaszra emlékeztet a színek miatt, de az anyagok miatt még a hidegebb időben is abszolút hordhatóak:-)

A Bonprixtől kapott utalványból ezúttal egy szőrmemellényt választottam, amit már régóta kinéztem magamnak, nagyon tetszett a színösszeállítás, olyan kis bájos. Tetszik ez a fehér-rózsaszín-fekete kombó, nagyon jól el lett találva! A méretemben rendeltem és pont jó lett, a szőrme is nagyon puha és selymes, mintha igazi lenne, hatalmas kedvencem lett, ráadásul nagyon jó melegen is tart. Tökéletes választás, ha tavaszi hangulatra vágyunk, de azért megfázni sem akarunk.

img_1383.jpg

img_1264.jpg

A másik pedig egy szintén nagyon bájos kis rózsaszín egyrészes ruha, aminek nagyon különleges a nyakrésze, ugyanis helyes kis masnit lehet kötni belőle. Nagyon tetszik a ruha színe, és a fehér csíkok benne, az anyaga pedig eszméletlenül puha! A méretemben rendeltem, de az anyagából adódóan egy picit tapadós, ami nem kimondottan előnyös, de így a mellénnyel és egy jó harisnyával együtt nagyon csinos szerintem. Mivel hosszú ujjú, és jó meleg az anyaga, a színe viszont tavaszias, tökéletes darab a kora tavaszi időkre.

img_1397_1.JPG

img_1400.jpg

Rendeltem még egy nagyon menő pénztárcát is, ami ráadásul pár száz forint volt csak! Szeretem ezt a szín összeállítást is, a tárca kis csattal záródik, és alul van egy cipzáros rész is, amibe aprót vagy bármi kis cetlit , jegyet betehetünk. Nekem nagyon szép állapotban érkezett meg, pont úgy néz ki mint a képen, és nem is büdös, mint sokaknak sajnos, szóval azt hiszem, jó vásárt csináltam :-D

img_1396.JPG

A gyönyörű szép ékszereket pedig a Nera ékszer biztosította, csodaszép, igényes kézimunkával készült, egyedi tervezésű szett, nagyon jól el lett találva az elképzelésem, annyira én vagyok! Ha szereted az olyan ékszereket, amik ezzel a technikával készülnek, és az ásványokat, akkor jó szívvel tudom Nektek ajánlani Nerát. Van egyébként Meskán is egy boltja, ha gondoljátok ott is körülnézhettek :-) 

img_1567.JPG

img_0995.JPG

Remélem tetszett Nektek ez a kis tavaszi ruhaajánló, köszönet a ruhákért a Bonprixnak, az ékszerekért pedig Nerának! Special thanks a férjemnek, aki fotózott, és a két kisfiamnak, akik próbáltak nyugton maradni közben,  több kevesebb sikerrel :-D

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr3813688832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja az inspirálódás, és hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. 

Tarts velem Instagramon is!

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása