Ezek lesznek 2018 legmenőbb táskái New York szerint!

img_2799.jpg

A legtöbb nő úgy van vele, hogy táskából és cipőből sosem lehet eleget beszerezni. Bevallom, én is ezen hölgyek táborát erősítem, egy szép táska és egy hozzá tökéletesen megválasztott lábbeli megtudja dobogtatni a szívem. Azonban arra végre nekem is sikerült rájönnöm az évek alatt, hogy a minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél.

Régebben ha akciós volt egy cipő vagy táska, és kicsit is tetszett, biztos, hogy a kosaramban landolt. Mára úgy vagyok vele, hogy annak a sok akciós holminak az árából ha beruháztam volna egy drágább, de sokkal jobb minőségű kiegészítőre, ami tetszik is, és mondjuk egy kapszula kollekció része, azzal hosszútávon bizony jobban jártam volna. Tudom, ez egy régi és közhelyes bölcsesség, de egyszer mindenkinek el kell jutni odáig, hogy világosság gyúljon az agyában e téren. No persze nem azt mondom, hogy több százezerért kell táskát venni, ugyanis a divathéten bemutatott darabok bizony egy kisebb vagyonba kerülnek, csupán a képek nézegetése közben megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó, hogy erre már én is rájöttem egy ideje. Persze a legjobb, ha sok is van és minden szuper minőségű :-D

Képeket a galériára kattintva tudod megnézni

A kollekcióban találhatóak extravagáns darabok, és teljesen átlagos kinézetű táskák is. Az egyik legszembetűnőbb az volt a számomra, hogy elég sok övtáskát mutattak be, úgy látszik jövő tavasszal és nyáron újra divat lesz, méghozzá kifinomultabb kivitelben. Több táskát készítettek el ugyanabból az anyagból, mint a ruha, illetve feltűnően sok sárga és nem meglepő módon virágmintás alkotás is megtalálható volt. 

Hát, egy jó párat eltudnék képzelni a szekrényemben... :-)

Nektek melyik a kedvencetek?

Képek forrása: Elle

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr312915313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja az inspirálódás, és hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. 

Tarts velem Instagramon is!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása